Váltson velünk!

Személygépkocsi?

Személygépkocsi?

Díjszámítás >

Motorkerékpár?

Motorkerékpár?

Díjszámítás >

Tehergépkocsi?

Tehergépkocsi?

Díjszámítás >

Kormányrendelet

190/2004. (VI. 8.) Kormányrendelet
a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról
A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 234. § b) pontja alapján, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 198. §-ának (2) bekezdésében és az 567. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Kormány a következőket rendeli el:
1. § E rendelet alkalmazásában
a) gépjármű: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) első számú függelékének II. b) pontjában meghatározott gépjármű, továbbá a pótkocsi, a félpótkocsi, a mezőgazdasági vontató, a segédmotoros kerékpár, a forgalomban való részvétel feltételeként hatósági jelzésre kötelezett lassú jármű és munkagép;
b) üzemben tartó: a gépjármű tulajdonosa, vagy a telephely szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartója;
c) telephely szerinti ország: az az ország, amelynek hatósága a gépjárművet hatósági jelzéssel ellátta; hatósági jelzés viselésére nem kötelezett gépjárművek esetében a tulajdonos vagy a jármű felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (szervezet) állandó lakóhelye (székhelye) szerinti ország;
d) biztosított: a gépjármű üzemben tartója és vezetője;
e) biztosító: a Bit.-ben meghatározott szervezet, amely székhelye tagállamában engedélyt kapott a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenység végzésére, és a Magyar Köztársaság területén az e rendeletben foglaltaknak megfelelően a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenység folytatására jogosult;
f) harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
g) Nemzeti Iroda: a Bit.-ben meghatározott fogalom. A Nemzeti Iroda ellátja továbbá a Kártalanítási Szervezet és az Információs Központ e jogszabályban meghatározott feladatait. A Nemzeti Iroda a Magyar Biztosítók Szövetsége (a továbbiakban: MABISZ) szervezetén belül működik, jogait és kötelezettségeit a MABISZ gyakorolja;
h) Kártalanítási Számla (garanciaalap): a Bit.-ben meghatározott pénzalap. A Kártalanítási Számlát a MABISZ kezeli;
i) Belső Szabályzat: az Irodák Tanácsa 2002. május 30-án tartott közgyűlésén elfogadott, a Nemzeti Irodák egymás közti kapcsolatait szabályzó megállapodás (közzétéve a 2003/564/EC sz. bizottsági döntéssel, EU hivatalos közlöny L192/23/2003. július 31.);
j) zöldkártya: nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási bizonylat (kártya), amelyet a Nemzeti Iroda nevében a biztosítók állítanak ki a biztosított számára, a meglátogatott országban megkívánt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolására;
k) levelező: biztosító, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működésük szerinti ország Nemzeti Irodájának jóváhagyásával más országban működő biztosító, illetve harmadik országbeli biztosító jelöl a biztosítottjai által a levelező országában okozott károk kezelésére és rendezésére;
l) külföldi: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
m) előzetes fedezetigazolás: a biztosító által a biztosítási szerződés megkötését megelőzően kiadott igazolás, amely a biztosító kockázatviselését igazolja;
n) gépjárműverseny: zárt versenypályán vagy a forgalom elől elzárt közúton (útszakaszon) tartott, gépjárművek számára rendezett sportrendezvény;
o) károsult: a gépjárművel okozott kár érvényesítésére jogosult személy vagy szervezet;
p) Információs Központ: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
q) Kárrendezési Megbízott: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
r) Kártalanítási Szervezet: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
s) Kárképviselő: a Bit. 3. § 24. pontjában meghatározott határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármű-felelősségi károk rendezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseletével megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
t) Rendszámegyezmény: a Nemzeti Irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményt aláíró országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megkívánt biztosítási fedezet igazolásául a jármű forgalmi rendszámát az országjellel együtt elfogadják;
u) tagállam: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
v) díjtarifa: a biztosító által az egyedi díjak megállapításához alkalmazott számítási módszer.
2. § (1) Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles az 1. § e) pontja szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére – a (2) bekezdésben meghatározott összeghatárokig – az e rendeletben és mellékleteiben foglalt feltételek szerinti felelősségbiztosítási szerződést kötni, és azt folyamatos díjfizetéssel hatályban tartani. Gépjármű a Magyar Köztársaság területén kizárólag e feltételek fennállása esetén üzemeltethető.
A szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni, ideértve azt az esetet is, ha a szerződést a (2) bekezdésben meghatározott összeghatárokat meghaladóan kötötték.
(2) A biztosító, illetve a Kártalanítási Számla kezelője egy biztosítási esemény vonatkozásában dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként legfeljebb 1250 millió Ft összeghatárig köteles a szerződés alapján helytállni, függetlenül a károsultak számától. A fenti összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthető követeléseket, az igényérvényesítés költségeit, valamint a kamatokat is.
(3) Az (1) bekezdésben rögzített kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági jelzéssel való ellátásának időpontjától a gépjármű forgalomból való kivonásáig terheli. Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetőleg ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a felelősségbiztosítási szerződésnek (előzetes fedezetigazolásnak) legalább arra az időszakra kell kiterjednie, amelyre az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetőleg ideiglenes forgalmi engedély érvényes. Az 1. számú melléklet 6. pontjának (1) bekezdésében szabályozott szüneteltelés (a gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonása) időtartama alatt az üzemben tartó kötelezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.
(4) Az üzemben tartó halála esetén a gépjármű abban az esetben vehet részt a forgalomban, ha annak birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja. A szerződés díjfizetéssel legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedéséig tartható hatályban.
(5) A biztosító, a Kártalanítási Számla, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt az e rendeletben foglaltak szerint megtéríti.
(6) A gépjárműverseny rendezője köteles a gépjárműversenyen (edzésen) részt vevő gépjárművek tekintetében e rendeletben meghatározottaktól eltérő felelősségbiztosítási szerződést kötni.
(7) Az e rendeletben foglaltaktól a felek szerződése sem a biztosított, sem a károsult hátrányára nem térhet el.
3. § (1) A biztosítási szerződés területi hatálya az Európai Gazdasági Térség és Svájc területére, valamint a nemzetközi zöldkártya rendszer azon országai területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött. A nemzetközi megállapodásban részt vevő országok listáját a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) a 16. § (9) bekezdésében foglaltak szerint teszi közzé.
(2) A biztosított által a Magyar Köztársaság területén kívül, az (1) bekezdésben meghatározott országok területén okozott kár esetén a biztosító helytállási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a szerződésben meghatározott helytállási kötelezettség mértéke magasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötelezettsége a biztosítási szerződésben vállalt fedezeti összeghatárok mértékéig áll fenn.
(3) Ha felelősségbiztosítási szerződéssel (előzetes fedezetigazolással) nem rendelkező üzemben tartó magyarországi telephelyű járművével más tagállam területén kárt okoz, a Kártalanítási Számla kezelője a (2) bekezdés szerint megtéríti a károsult kárát, vagy a külföldi nemzeti iroda, illetve tagja, a tagállam kártalanítási szervezete, vagy garanciaalapja visszakövetelési igényét. Nem tagállam területén okozott károk esetében a Kártalanítási Számla kezelőjét e kötelezettség a nemzeti irodák közötti ez irányú megállapodás alapján terheli.
4. § (1) A biztosítási szerződés megkötését a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított (a 2. számú függelék szerint) igazolólap tanúsítja. A biztosítási szerződés díjfizetéssel történő folyamatos hatályban tartását az adott díjfizetési időszakra vonatkozó, a befizetést igazoló készpénz-átutalási megbízás feladóvevénye (csekk) vagy a biztosító által kiállított bizonylat tanúsítja. A biztosítási fedezetet igazoló magyar nyelvű okiraton (biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított a 2. számú függelék szerinti igazolólap) fel kell tüntetni, hogy a biztosítási szerződésre magyar jogot kell alkalmazni. Ha a biztosítást belföldi székhellyel vagy fiókteleppel nem rendelkező biztosítóval határon átnyúló szolgáltatás keretében kötötték, a biztosítási fedezetet igazoló okiratnak a kárképviselő nevére és címére vonatkozó adatokat is tartalmaznia kell.
(2) Gépjárművet forgalomba helyezni, a forgalmi engedélybe üzemben tartóval kapcsolatos bejegyzést tenni, a gépjármű hatósági jelzését (rendszámtábláját) cserélni, a gépjármű műszaki felülvizsgálatát elvégezni csak akkor lehet, ha a kötelező felelősségbiztosítás fedezetének fennállását igazolták. A fedezet igazolása
a) az (1) bekezdésben rögzített dokumentumok:
aa) biztosítási kötvény és – a kötvényen szereplő fedezeti időszak leteltét követően – az adott díjfizetési időszakra vonatkozó csekk vagy bizonylat, vagy
ab) a 2. számú függelék szerinti igazolólap; vagy
b) az 1. számú melléklet 4. pontjának (2) és (3) bekezdéseiben szabályozott – a 2. számú függelékben meghatározott adattartammal kiállított – előzetes fedezetigazolás bemutatásával történhet.
(3) A biztosító és a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) közötti adatszolgáltatás és adatkezelés rendjére vonatkozóan a Bit. rendelkezései irányadók.
(4) A (3) bekezdésében foglalt információk szolgáltatásáért, az ehhez szükséges számítógépes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszer folyamatos működtetéséért a biztosítók kötelesek a Hivatalnak díjat fizetni. Díjként a biztosítók a magyarországi telephelyű gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosításából származó negyedévi díjbevételük 0,5%-át kötelesek a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig a Hivatal részére átutalni.
(5) Az Információs Központ a másik tagállamban lakó károsult, vagy a tagállam -, illetve erre irányuló együttműködési szerződés alapján a harmadik ország – információs központja kérésére haladéktalanul köteles közölni a felelősségbiztosító nevét, címét és egyéb elérhetőségi adatait, a biztosítási kötvény számát és a biztosítónak a károsult lakóhelye szerinti országban lévő kárrendezési megbízottjának adatait. A biztosítóra és a szerződésre vonatkozó adatokat a káresemény időpontjára vonatkozóan, míg a kárrendezési megbízottra vonatkozóan a megkeresésre adandó válasz időpontjában aktuális adatokat kell közölni. Ha a kért adatokat az információs központok közötti megállapodásban kikötött időpontig az Információs Központ bármely okból nem tudja megadni, ezt a körülményt az ok megjelölésével legkésőbb a határidő lejártakor köteles közölni a megkeresővel.
(6) Ha a káreseményben részes gépjármű a káresemény időpontjában érvényes felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkezett, az Információs Központ ezt a körülményt és a Kártalanítási Számla kezelőjének adatait a megkeresővel közli.
(7) Az Információs Központ a biztosítók kárrendezési megbízottainak adatait, illetve az azokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul köteles közölni a többi tagállam információs központjaival, illetve erre irányuló együttműködési szerződés esetén harmadik ország információs központjával. Az adatok helytállóságáért a kárrendezési megbízottat jelölő biztosító a felelős. A kárrendezési megbízottak jegyzékét az interneten a MABISZ honlapján keresztül is elérhetővé kell tenni.
5. § (1) A forgalmi engedélyköteles gépjármű üzemben tartója és vezetője a biztosítási szerződés fennállását és díjfizetéssel történő folyamatos hatályban tartását tanúsító bizonylatot köteles a jogszabályok által meghatározott esetekben felmutatni.
(2) A Hivatal negyedévenként köteles a járműnyilvántartás és a kötvénynyilvántartás összevetésével ellenőrizni a felelősségbiztosítási szerződések érvényességét és összeállítani az érvényes szerződéssel nem rendelkező üzemben tartók adatait tartalmazó listát.
(3) Ha megállapítást nyer, hogy a gépjárműre nincs érvényes biztosítási szerződés vagy előzetes fedezetigazolás, a Hivatal értesítése alapján az üzemben tartó lakhelye (székhelye) szerinti illetékes – külön jogszabályban meghatározott, körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat – jegyzője (a továbbiakban: jegyző) haladéktalanul felhívja az üzemben tartót a biztosítási fedezet fennállásának igazolására. Ha az üzemben tartó a felhívás kézhezvételétől számított 8 napon belül a 2. számú függelék szerinti igazolólap, vagy a biztosítási kötvény és az adott biztosítási időszakra vonatkozó valamennyi készpénz-átutalási megbízás feladóvevénye (csekk) bemutatásával nem igazolja a biztosítási szerződés fennállását, a jegyző külön jogszabályban meghatározott módon a járművet kivonja a forgalomból. A gépjármű forgalomból való kivonását elrendelő határozattal szembeni jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya.
(4) Ha a gépjármű üzemben tartásához forgalmi engedélyre nincs szükség (nem forgalmi engedélyre köteles gépjármű), a gépjármű a közúti forgalomban kizárólag akkor vehet részt, ha a gépjárművön a biztosítási szerződés fennállását tanúsító jelzés van. A biztosító a biztosítási szerződés fennállását tanúsító jelzést és a biztosítási kötvényt a biztosítási díj megfizetése ellenében szolgáltatja ki.
(5) A Magyar Honvédség által üzemben tartott gépjárművek díjfizetésének igazolására a Magyar Honvédség nevére kiállított forgalmi engedély szolgál.
6. § (1) A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának az 1. számú melléklet feltételei szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjszabásának megfelelő – ajánlatát a 2. § (2) bekezdésében meghatározott összeghatárokig köteles elfogadni.
(2) Ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak tartama alatt díjnemfizetés miatt szűnik meg, az üzemben tartó az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződést annál a biztosítónál köteles megkötni, ahol a biztosítási szerződése díjnemfizetéssel szűnt meg. Az üzemben tartó új ajánlatát kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, ahol a szerződés az adott biztosítási évben díjnemfizetéssel szűnt meg.
(3) A szerződés hatálya alatt további felelősségbiztosítási szerződés ugyanarra a biztosítási időszakra érvényesen nem köthető.
(4) Az a biztosító, amely az ajánlattevővel az adott biztosítási időszakra felelősségbiztosítási szerződést kötött, és ezt a biztosítottnak a biztosítási évfordulóra felmondta vagy az adott biztosítási időszakban a biztosított szerződése díjnemfizetés miatt szűnt meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási időszakot közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles elfogadni.
7. § (1) A biztosító, a Nemzeti Iroda és a Kártalanítási Számla kezelője a 2. § (2) bekezdésében meghatározott biztosítási összeghatárokig köteles a károkozó helyett helytállni. Több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény egy biztosítási eseménynek minősül.
(2) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogosult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a károkra káreseményenként meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a 2. § (2) bekezdésben meghatározott összeghez viszonyított arányában történik.
(3) Ha a biztosító, a Nemzeti Iroda és a Kártalanítási Számla kezelője kártérítésként járadék fizetésére köteles, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tőkeértékét kell figyelembe venni. Ha jövőben várható járadékkifizetések tőkeértéke magasabb a szerződésben rögzített biztosítási összegből rendelkezésre álló összegnél, a biztosító a járadékkifizetések tőkeértékét arányosan csökkentve állapítja meg a járadék nagyságát.
(4) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (dologi, illetve személyi kár) meghatározott káreseményenkénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvényesíthet kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból figyelmen kívül hagyta. Ebben az esetben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meghatározott biztosítási összeg újrafelosztásával megtéríteni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg felosztásakor abból részesülhetett volna.
(5) Ugyanezt az eljárást kell követnie a biztosítónak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követően növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(6) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát a (2)-(5) bekezdésekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesített kárkifizetésből az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követő 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehetőségéről köteles a károsultat a kárrendezés során, az első kárkifizetéssel egyidejűleg írásban tájékoztatni.
(7) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újrafelosztásából eredő új kártérítési aránynak megfelelő kártérítésre jogosult.
8. § (1) A károsult kártérítési igényét e rendelet alapján, a biztosítási szerződés keretei között a károkozó üzemben tartó e rendelet szerinti biztosítójával, vagy a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben is jogosult érvényesíteni. A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a károsult választása szerint a kárképviselővel szemben is érvényesítheti a biztosítóra is kiterjedő joghatállyal.
(2) Az e rendeletben meghatározott feltételek bekövetkezte esetén a Kártalanítási Számla kezelője – a 7. és 15. §-okban foglaltak szerint – a károsult követelését akkor is köteles kielégíteni, ha a károkozó üzemben tartó a károkozás időpontjában szerződéskötési kötelezettség ellenére nem rendelkezett biztosítási szerződéssel. A Kártalanítási Számla kezelője e rendelet alapján feladatainak ellátása, illetve őt megillető igényének érvényesítése érdekében pert indíthat.
(3) A biztosító a károsult követelését akkor is köteles kielégíteni, ha a káreset a biztosítási szerződés díjnemfizetés miatt történő megszűnését követő 30 napon belül következik be. Az ezt követő időszakra a 14. §-ban foglaltak az irányadóak.
(4) Nem forgalmi engedély köteles (ideértve a forgalomban való részvételre jogosító igazolólapot is) gépjárművek esetében a (3) bekezdésben meghatározott határidőt a biztosítási szerződésben megjelölt időtartam lejártától kell számítani.
(5) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a biztosítóval, a kárképviselővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
9. § (1) Ha – a Magyar Köztársaság területén kívül – az Európai Gazdasági Térség más tagállamában vagy a zöldkártya rendszer másik tagországában tagállami telephelyű gépjármű (a magyarországi telephelyű gépjármű kivételével) üzemeltetésével kárt okoznak, és a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező károsultnak e károk miatt a károkozó gépjármű-felelősségbiztosítójával szemben kártérítési igénye keletkezik („szenvedett kár”), kártérítési igényét a károkozó gépjármű felelősségbiztosítója által Magyarországra kijelölt kárrendezési megbízottjához is benyújthatja. A károsult igényét választása szerint a károkozóval vagy a károkozó felelősségbiztosítójával szemben közvetlenül is érvényesítheti.
(2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező kárrendezési megbízott a kártérítési igényekkel kapcsolatban köteles összegyűjteni a kárigények rendezéséhez szükséges valamennyi információt, és köteles a kárrendezés elintézéséhez szükséges minden intézkedést megtenni, valamint a kárrendezési eljárást magyar nyelven lefolytatni.
(3) A károkozó (1) bekezdés szerinti felelősségbiztosítója vagy kárrendezési megbízottja köteles a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelősség nem vitás és a kárt összegszerűen megállapították, vagy
b) indoklással ellátott választ adni a kárigényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelősséget nem ismerik el, vagy az nem egyértelmű, vagy a teljes kárt összegszerűen nem lehetett megállapítani.
10. § (1) A Kártalanítási Szervezet a (2) bekezdésben rögzített esetekben köteles a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító helytállási kötelezettségéhez igazodó mértékben – helyette is – szolgáltatást nyújtani.
(2) A károsult kártérítési igényét a Kártalanítási Szervezettel szemben csak akkor érvényesítheti, ha
a) a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító vagy a kárrendezési megbízott a balesetet okozó gépjármű felelősségbiztosítójánál történt igényérvényesítést követő három hónap elteltével sem adott a kárigény-bejelentésben előterjesztettekre a 9. § (3) bekezdés szerinti indoklással ellátott választ,
b) a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító nem nevezett ki Magyarországra kárrendezési megbízottat, kivéve, ha a károsult igényét közvetlenül a felelősségbiztosítónál terjesztette elő, és az három hónapon belül a kártérítési igényre indokolt választ vagy indokolt kártérítési javaslatot adott, vagy
c) a gépjármű vagy a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító a balesetet követő két hónap elteltével sem volt azonosítható.
(3) A követelést a (2) bekezdés szerinti határidők elteltét követő két hónapon belül, a (2) bekezdés b) pontjában szereplő esetben attól az időponttól számítva kell érvényesíteni, amint arról a károsult tudomást szerzett, vagy tudomást szerezhetett volna arról, hogy kárrendezési megbízott kijelölésére nem került sor.
(4) Az (1) bekezdés szerinti igény megszűnik, ha a károsult a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosítóval szemben közvetlenül bíróság előtt lépett fel, vagy ha a biztosító vagy kárrendezési megbízottja teljesíti kötelezettségeit.
(5) A károsult a Kártalanítási Szervezettel szemben a bíróságtól csupán annak megállapítását kérheti, hogy a Kártalanítási Szervezet helytállási kötelezettségének feltételei fennállnak és a követelés még nem szűnt meg.
(6) A vagyon-, felelősség- és társadalombiztosító nem jogosult a Kártalanítási Szervezettől szolgáltatásai megtérítését követelni.
11. § (1) A Kártalanítási Szervezet a károsult igénybejelentésének kézhezvételét követően haladéktalanul értesíti a károkozó 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosítóját vagy ennek kárrendezési megbízottját. Ha ezek nem teljesítették – e rendelet szerinti – kötelezettségüket, értesíti azt a kártalanítási szervezetet, amely számára a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító az adott szerződése után hozzájárulás teljesítésére köteles. A Kártalanítási Szervezet haladéktalanul értesíti a károkozót arról a körülményről, hogy a károsult igénybejelentését követő két hónapon belül teljesítési kötelezettségének megállapítása céljából intézkedni fog.
(2) A Kártalanítási Szervezet a károsultnak nyújtott kártalanítás mértékéig megtérítésre jogosult azon kártalanítási szervezettel szemben, amely számára a 9. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosító az adott szerződése után hozzájárulás teljesítésére köteles.
(3) A Kártalanítási Szervezet a többi tagállam kártalanítási szervezete által nyújtott kártalanítás megtérítésére köteles a magyar jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, ha a biztosítási szerződést az 1. § e) pontja szerinti biztosítóval kötötték. A megtérítés folytán a károsultat a károkozóval és felelősségbiztosítójával szemben megillető követelés a Kártalanítási Szervezetre száll át.
(4) Ha a károkozó üzemben tartó felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkezett, a Kártalanítási Szervezet a megtérítési igényét a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben érvényesítheti.
(5) A kártalanítási szervezetek egymással szembeni megtérítési követelésének érvényesítési rendjére nézve az e szervezetek közötti megállapodások irányadók.
12. § A károsult kártérítési követelését elutasító jogerős ítélet hatálya a biztosítottra is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképviselő, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője közötti perben hozta a bíróság.
13. § (1) A biztosítók kötelesek az e rendelet szerinti kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból származó tárgyévi díjbevételük arányában a Nemzeti Iroda és a Kártalanítási Számla kezelője részére befizetést teljesíteni olyan mértékben, hogy azok fedezetet nyújtsanak e szervezeteket terhelő kötelezettségek teljesítésére, valamint a működési költségeik fedezetére. A negyedévenkénti befizetés legkisebb összege biztosítónként kétmillió forint. Azok a biztosítók, akik a MABISZ-nak nem tagjai, tevékenységüket az e rendelet szerinti befizetésekre vonatkozó kötelezettségvállaló nyilatkozat megtételét és ennek a Felügyelet részére történő benyújtását követően kezdhetik meg.
(2) A Kártalanítási Számla kezelője és a Nemzeti Iroda köteles legkésőbb a tárgyévet követő január 31-ig a biztosítókkal a befizetett összegek erejéig elszámolni.
14. § (1) A károsult a biztosítási kötelezettség ellenére szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az ismeretlen gépjárművel a Magyar Köztársaság területén okozott kárának megtérítése iránti igényét – az e rendeletben foglaltak alapján a 15. §-ban foglalt kivételekkel – a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben is érvényesítheti. A károsult kárát a Kártalanítási Számla kezelője akkor is köteles megtéríteni, ha a kárt forgalomba nem helyezett vagy a forgalomból kivont gépjárművel okozták.
(2) A Kártalanítási Számla kezelője a biztosítók bármelyikét megbízhatja a károk rendezésével.
(3) A Kártalanítási Számla kezelője köteles minden évben a külön jogszabály szerint elkészített eredmény-elszámolást a Felügyelet részére megküldeni.
15. § (1) A Kártalanítási Számla kezelője kizárólag olyan mértékben köteles helytállni, amilyen mértékben a károsult a kárának megtérítését a társadalombiztosítás vagy vagyon- és felelősségbiztosítás alapján nem követelheti.
(2) A vagyon- és felelősségbiztosításból, valamint a társadalombiztosításból eredő megtérítési követeléseket a Kártalanítási Számla nem fedezi.
(3) A Kártalanítási Számla kezelőjének kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki az ismeretlen üzemben tartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékát képező közlekedési műtárgyakban, az elektromos és a hírközlési berendezésekben és egyéb közművekben, ezek tartozékaiban, valamint a reklámhordozó eszközökben okozott károkra.
(4) A károsult – a kár bekövetkeztétől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni az ismeretlen gépjármű által okozott káreseményt a Kártalanítási Számla kezelőjének. Ha a károsult a bejelentési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a Kártalanítási Számla kezelőjének fizetési kötelezettsége nem áll fenn.