Váltson velünk!

Személygépkocsi?

Személygépkocsi?

Díjszámítás >

Motorkerékpár?

Motorkerékpár?

Díjszámítás >

Tehergépkocsi?

Tehergépkocsi?

Díjszámítás >

A biztosítóváltásról röviden

Mint tudjuk, a Magyarországon bejegyzett gépjárművekre kötelesek vagyunk az okozott károkra felelősségbiztosítási szerződést kötni, és ezt a szerződést folyamatosan hatályban tartani (például a díjakat a megfelelő időben be kell fizetni). A kötelező felelősségbiztosítás célja az, hogy a gépjárművünkkel okozott károkat a biztosító helyettünk megtérítse. megtérüljenek. Fontos, hogy a kötelező felelősségbiztosítás a biztosító számára is kötelező, a hozzá beérkezett ajánlatot nem utasíthatja vissza.
Mindezt a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 190/2004. (VI. 8.) Kormányrendelet határozza meg, és szabályozza.

A biztosítók díjaikat minden évben, október 30-ig, két országos napilapban kötelesek közzétenni, és ezekből a díjtáblázatokból minden gépjármű következő évi díjának egyértelműen kiszámíthatónak kell lenni. A biztosítók díjtáblázatai ezenkívül az ügyfélszolgálati irodákban, az internetes honlapjukon, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján keresztül is megismerhetők. A hosszadalmas és bonyolult számításokat viszont az online alkuszok biztosítási portáljainak segítségével lehet elkerülni, ahol az adott gépjármű biztosítónkénti díjait pár perc alatt, egymenetben ki lehet számítani, és össze lehet hasonlítani.

A biztosítóváltás menete
A jelenlegi szabályozás szerint biztosítót váltani csak az év végén lehet. A megszüntetni kívánt szerződést írásban, az évfordulót minimum 30 nappal megelőzően, tehát legkésőbb december 1-ig (eddig érkezzen be a biztosítóba) fel kell mondani, a következő évre érvényes új szerződést pedig december 31-ig meg kell kötni.

Alapesetben a biztosítás felmondását tartalmazó nyilatkozatot postán (ajánlott levélben), vagy személyesen, az ügyintéző által igazoltan átvéve kell eljuttatni a biztosítóba. Egy korábbi jogszabályváltozás eredményeképpen megfelel a faxon továbbított felmondás is, ez esetben a faxkészülék által elkészített igazolólapot őrizzük meg. Még egyszerűbb lehet azonban egy alkuszcéget megbízni, az online alkuszok, mint pl. a www.biztositas.hu ebben is segítséget nyújtanak.
Mindenképpen figyeljünk azonban arra, hogy ha a felmondás nem volt szabályos, akkor a felmondani kívánt szerződés nem szűnik meg, és persze az új szerződés sem lesz érvényes.

A felmondással a tárgyévi szerződés december 31-én 24 órakor megszűnik. Ezt megelőzően tehát gondoskodni kell a következő naptári évre szóló gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről az újonnan választott biztosítónál. Az online biztosítási portálokon ezt abban az esetben is megtehetjük, ha a felmondást egyébként nem a portálon, hanem saját magunk intéztük (persze feltételezve, hogy mindent szabályszerűen sikerült elintézni).

Folyamatos szerződés esetében a fentiek szerint csak év végén válthatunk biztosítót. Más a helyzet persze, ha a gépjárművet eladjuk, vagy véglegesen kivonjuk a forgalomból, hiszen ekkor az „érdekmúlás” miatt a szerződésünk megszűnik; a biztosítót azonban ez esetben is írásban értesíteni kell.

Kötelező biztosítás inforrmációk |